A PISA mérés 2000-ben indul térhódító útjára az OECD, gazdasági érdekeket képviselő szervezet keretei között (1996 óta tagja Magyarország). A nemzetközi kompetenciamérés kidolgozásában, folyamatos fejlesztésében, majd eredményei feldolgozásában a tagországok tudományos elitje vállal szerepet. A PISA felmérés gazdasági érintettsége nem meglepő, ugyanis kis világunk ráeszmélvén a minőségi oktatás és a fejlődő gazdaság párhuzamára, igyekszik minden lehetőséget megkaparintani, ami az oktatási rendszer fejlesztését célozza. Nagyon helyesen! Ugyanis, megpróbálhatjuk palástolni a nemzetközi versenyképességünkkel kapcsolatos problémáinkat, attól azok még megmaradnak problémának.
A PISA méréssel kapcsolatban találkozhatunk mind laikus, mind szakértői körökben kritikával, hol jogos, hol csupán a hozzáértés hiányából fakadó tiltakozással. Mindamellett, hogy bizonyára vannak hibái egy ekkora volumenű, a világ sok országát felölelő vizsgálati módszernek, azért ne feledkezzünk meg azokról a fontos üzenetekről sem, amivel kecsegtet.
Pedagógusként, de szülőként is fontos követni a vizsgálat eredményeit, mert releváns információkkal szolgál gyerekeink teljesítményéről, ami a későbbi boldogulásukat előre jelezheti. És feltételezem, életük alakulása talán mindannyiunk számára ugyanolyan fontos! Épp ezért kulcsfontosságú megértenünk, hogy ami volt az elmúlt. Lehetséges, hogy az X, és talán még az Y generáció tagjai képesek elhelyezkedni az iskolában szerzett tudásuk, szaktudásuk birtokában, de ez a kör be is zárult velük. Ma már teljesen más elvárásokkal találja szemben magát az új munkaerő vagy vállalkozó, mint évekkel ezelőtt. Akkor tudunk labdába rúgni a munkaerőpiacon, ha fel vagyunk vértezve a 21. század elvárásaihoz szükséges tudással. Ilyen a komplex problémamegoldás, de ide tartozik az egész életen át tartó tanulás képessége is. Valljuk be, a mi oktatási rendszerünk nem az új trendek alapján körvonalazódik.
De nézzük, mit is takar a sokat emlegetett PISA mérés? A vizsgálatot háromévente végzik az OECD tagállamai, országonként minimum 4500 tanuló bevonásával. Legalább 150 iskolának, és iskolánként 35 véletlenszerűen kiválasztott tanulónak kell részt vennie a tesztelésben. Alapvetően három területen mérik a tanulók teljesítményét, ezek pedig a matematika, a szövegértés és a természettudomány. Minden ciklusban egy területet kiemelten vizsgálnak (tehát kilencévente egyikre mélyrehatóbb figyelem összpontosul). Illetve ciklusonként hozzákapcsolnak egy negyedik innovatív részt is, mellyel a tudást más szemszögből vizsgálják, mint az említett tudományterületek, ilyen például a komplex problémamegoldó képesség. És gyorsan el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol igazán bajban vagyunk!
Vannak országok, ilyen Lengyelország vagy Kína, ahol a tanulók jól teljesítenek az alkalmazott tudás terén, viszont rosszabbul a problémamegoldást tekintve. De olyanok is, mint például Korea és Japán, ahol a jó tudásszinthez még jobb problémamegoldás társul. Vagy az Egyesült Államok, ahol a közepes tudásszinthez jobb problémamegoldó képesség kapcsolódik. És itt vagyunk mi is: nálunk az alacsony tudás és a még alacsonyabb problémamegoldás kéz a kézben jár.
Kritika ide vagy oda, a helyzet az, hogy ilyen kirívóan rossz eredményeket csak akkor érhetünk el, ha azoknak valóban erős alapot kovácsoltunk. És ez pontosan így van! A középkori skolasztikus koncepció, vagyis a tananyag memorizálása, majd annak reprodukálása, nem fog nekünk sem alkalmazott tudást, sem pedig komplex problémamegoldást generálni. Már a 2000-es PISA vizsgálat is számot adott arról, hogy világviszonylatban uraljuk az élmezőnyt a memorizálás, mint alapvető tanulási technika, alkalmazásával (vagyis 18 éve biztosan tudjuk, hogy nem jó irányba haladunk). Tehát erősen indokolt a kijelentés, miszerint az iskola elsősorban az ismeretek reprodukcióját várja el, vagyis a tananyag változatlan formában történő visszaadását. Ezzel szemben olyan tanítási módszerek meghonosítására lenne szükség, melyekkel a problémamegoldás célzott fejlesztést kap, ilyen például a kutatásalapú tanulás. De, amíg a tanítás/tanulás módszertana a gyakorlatban nem változik, addig a PISA eredményeink is megmaradnak olyannak, amilyenek.
A problémamegoldó képességünk alacsony pozíciója mellett van még egy terület, ahol nemzetközi összehasonlításban ugyancsak legrosszabbul teljesítünk, éspedig a méltányosság roppant alacsony szintje. A magyar tanulók teljesítményét fokozottan befolyásolják az iskolák közötti különbségek, mely a magyar iskolarendszer erős szelektivitását jelképezi. A teszten elért eredményeket rendkívüli mértékben meghatározza a tanulók társadalmi háttere, az oktatási rendszer pedig nem sokat tesz e különbségek kiegyenlítéséért. Előző írásomban egy lehetséges felzárkóztató módszerről, a fejlesztő értékelésről volt szó, de a következőkben körbejárjuk a méltányosság jegyében működő oktatási rendszer sajátosságait, és azt is, hogy ez a magyar rendszerben miért nem valósul meg!
Kövess minket itt és Facebookon is, hogy naponta értesülj új cikkeinkről, és gazdagíthasd azokat saját észrevételeiddel, véleményeddel! 🙂
Hollin&Nuc 