Minden család más és más. Van, ahol a szülők mindent megbeszélnek a gyerekekkel, máshol az apa a fiával, az anya a lányával alkot szoros viszonyban lévő párost. Néhol egy szobában alszik mindenki, máshol még a szülőknek is két külön hálószobájuk van. Önmagában egy-egy jó tanács nem sokat ér; annak személyre, pontosabban családra szabottnak kell lennie.
Ehhez azonban először is osztályoznunk kell a családokat, azaz több különböző típusú családot kell egymástól megkülönböztetnünk. Egy ilyen családtipológiát dolgozott ki David Olson elismert amerikai házasság- és családterapeuta, a Minnesotai Egyetem emeritus professzora és a Life Innovations nevű, házasságokat segítő szervezet alapítója. Ő fejlesztette ki az egyik legismertebb és legszélesebb körben használt családtipológiát, azaz a házassági és családrendszerek Circumplex modelljét, amelynek bármely, családokkal dolgozó szakember hasznát veheti. Az alábbiakban ezt ismertetem (ez és ez és ez és az egyetemi jegyzeteim alapján).
A modell a családokat két dimenzió mentén összesen 16 típusra osztja. Az egyik dimenzió a kohézió, azaz a családon belüli érzelmi kötődés: mennyi állnak egymáshoz közel a családtagok. A négy kategória arról ad képet, hogy mennyire függetlenek egymástól a családtagok. A szétesett, tagolt, összetartó és egybefonódott típusú családok abban különböznek egymástól, hogy az egyes családtagok mennyire különülnek el egymástól, mennyire autonómok.
A másik dimenzió az alkalmazkodókészség (vagy rugalmasság): milyen könnyen alkalmazkodik a család a szerkezetében bekövetkező változásokhoz. Az alkalmazkodókészség a kohézióhoz hasonlóan egy folytonosságot jelöl, szintén négy kategóriával, amelyek megmutatják, mennyire stabil az adott család, mennyire ragaszkodik a meglévő belső struktúrákhoz. A családok itt merev, strukturált, rugalmas vagy kaotikus besorolást kaphatnak.
A két fő dimenzió mellett Olson modelljében egy segítő dimenzió is szerepet kap, mégpedig a kommunikáció. A kiegyensúlyozott családokban ugyanis általában jobb minőségű a kommunikáció, mint a kiegyensúlyozatlanokban. A kommunikáció akkor jó, ha nyílt, közvetlen és támogató. Az empátia és a hiteles kommunikáció például elősegíti a két dimenzió közötti egyensúlyt.
A két fő dimenzió mentén kialakuló 16 családtípus között vannak kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan (problémás) családtípusok, illetve a kettő közötti átmenetek. Az alábbi képen is látszik, hogy a kiegyensúlyozott családok mindkét dimenzióban az egyik középen lévő kategóriába sorolhatók be (fehér háttér), a kiegyensúlyozatlanok pedig mind a kohézió, mind az alkalmazkodókészség tekintetében szélsőséges értéket vesznek föl (kockás háttér). Ha csak az egyik dimenzió mentén kap szélsőséges besorolást a család, a másikban nem, akkor beszélünk átmenetről (csíkos háttér).
A kiegyensúlyozott családok tehát tagoltak vagy összetartóak, és strukturáltak vagy rugalmasak. Ezek a családok jól funkcionálnak, egyaránt fontos bennük a család és a családtag is. A családtagokat több-kevesebb érzelmi kapcsolat köti össze, de mindenkinek vannak határai, amit a többiek tiszteletben tartanak. A szabályok meghozatala többé-kevésbé demokratikusan történik, és mindig figyelembe veszik a családtagok véleményét, érdekét. A családban érzelmi biztonság uralkodik, és képesek alkalmazkodni a családszerkezetben bekövetkező változásokhoz.
Olson kidolgozta azt is, milyen módon mérhető, hogy hol helyezkedik el egy-egy család a két dimenzió mentén. Részletesen ezzel itt nem foglalkozok, de úgy gondolom, említés szintjén érdemes bemutatni ezt is. A kohézió erősségét olyan mérhető változókkal határozhatjuk meg, mint a családtagok közti érzelmi kötődés, a családon belüli koalíciók vagy a családtagok által együttesen, illetve külön-külön eltöltött idő mennyisége. Így nem mindegy, hogy egy családban a közelség teljes hiánya vagy annak extrém erőssége tapasztalható, és az sem, hogy milyen a párkapcsolat, milyenek a testvérkapcsolatok, elmosódottak vagy tiszták a generációs határok. Az alkalmazkodókészség vagy flexibilitás pedig olyan változókkal mérhető, mint hogy mennyire egyértelműek a szabályok, vagy hogyan történik a felmerülő problémák kezelése. Nem mindegy például, hogy a családon belül felállított szabályokat ki és milyen úton hozza létre, vagy lehet-e rajtuk változtatni.
A modellel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy egy-egy család besorolása különböző családi élethelyzetekben (a családi életciklus és a külső körülmények hatására) változhat. Ha megszületik az első gyerek, ha meghal az egyik szülő, ha kamaszkorba lép a gyerek, ha a fő pénzkereső elveszíti a munkáját, ha elköltöznek, az mind átmeneti egyensúlytalanságot idézhet elő. A család ilyenkor a kiegyensúlyozott helyzetből átbillen az átmeneti vagy akár a kiegyensúlyozatlan helyzetbe. Ez önmagában nem baj, hiszen a család mint rendszer dinamikusan változik, és vannak esetek, amikor a szélsőséges kohéziós vagy flexibilitási kategóriák a természetesek. Az első gyerek születése például mindkét dimenziót erősíti, így egy rugalmasan összetartó párból könnyen kaotikusan egybefonódott háromtagú család válhat.
A probléma az, ha a család ebből nem tud kilépni, és bennragad egy kiegyensúlyozatlan állapotban. A családdal való munka ilyenkor az egyensúlyi helyzetbe való visszatérést célozza meg. Ha például a család mereven összefonódott, akkor abban kell őket segíteni, hogy kevésbé mereven ragaszkodjanak a szabályokhoz és a szerepekhez, illetve hogy több autonómiát biztosítsanak egymásnak. Eközben pedig figyelembe kell venni a harmadik, segítő dimenziót is, és segíteni kell a családot a hatékony kommunikáció kialakításában.
Kövess minket itt és Facebookon is, hogy naponta értesülj új cikkeinkről, és gazdagíthasd azokat saját észrevételeiddel, véleményeddel! 🙂
Hollin&Nuc 