Sokszor mondják nekem, hogy idealista vagy naiv vagyok, amikor szakmai kérdések kerülnek szóba. Hiszen az általam elképzelt „jó világ”, amit szerintem célként kellene kitűzni, csupa olyan vágyálmokból tevődik össze, mint hogy a pedagógusokat megbecsülik, hogy senki nem alkalmaz fizikai erőszakot a neki kiszolgáltatottakkal szemben, vagy hogy a szabadságvesztés büntetés elsődleges célja a társadalmi reintegráció, mégpedig nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is. Szerintem ezek (sok mással együtt) olyan értékek, olyan célok, amelyek mentén elindulhatnánk, és amelyek segítségével fölépíthető lenne egy olyan társadalom, ami a jelenleginél sok szempontból jobban működik. De hasonló véleményt képviselek számos más területen is: szerintem az autós közlekedést nagyon komolyan le kellene építeni, fittyet hányva a gazdasági érdekekre, és a diszkrimináció minden fajtája ellen határozottan fel kellene lépni.

Aki ezekre az elképzelésekre fölhúzza az orrát, és sziszegve odaveti nekem, hogy téves és naiv dolog vakon hinni társadalmi együttműködésben, erőszakmentességben, integrációban, légszennyezés nélküli városokban vagy elfogadó társadalmi légkörben, az félreérti a mondandómat. Hogy mire gondolok, az talán egy példán keresztül világosabban megragadható.

Pár hónapja írtam ezt a cikket, amiben elmondtam: az erőszakot el kell kerülni. Akkor is, ha az válaszként érkezik a felénk irányuló agresszióra. Rengeteg olyan visszajelzést kaptam, ami szerint nagyon naivan állok a dolgokhoz, mert az erőszakot nem lehet mindig elkerülni, és hibázni igenis szabad, netán gyereket megütni is szabad, ha ő ütött előbb. Pedig nem állok naivan a dologhoz: az erőszakot igenis el kell kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad hibázni. A tanár is, a szülő is, a főnök is lehet fáradt, stresszes, elveszítheti az önuralmát, és megütheti a gyereket, vagy üvöltözhet a beosztottal. Még az is lehet, hogy hirtelen, a pillanat hevében tényleg nem lát más megoldást, még akkor sem, ha egyébként értelmesen végiggondolva a dolgokat, ő maga is másképp döntene; de erre épp nincs idő, a másodperc töredéke alatt kell kezdeni valamit a helyzettel, hát elcsattan egy pofon, eldördül egy szidalom. Ilyesmi megtörténik. Hogy ezt a kontrollvesztést megengedjük, az nem jelenti sem azt, hogy egyetértünk vele, sem azt, hogy akkor már nem is kell törekedni az erőszakmentességre.

Ha hibáztál, az még nem feltétlenül megbocsáthatatlan. Dühösen fölpofozni a gyereket erőszakos tett, és nyilván azt jelenti, hibát követtél el, de természetesen ez nem ugyanaz, mint kötelező esti programként kékre-zöldre agyabugyálni vagy a földön fekvő gyereket irgalmatlanul összerugdosni. Mint ahogy egyszer-egyszer kiabálni valakivel sem ugyanaz, mint napi rendszerességgel megalázni és semmibe venni. De a következményekkel mindenképp számolni kell, vagy legalábbis jó lenne, ha kellene – mégpedig a hiba mértékétől függően. Sokszor elég annyi, hogy beismered: ezt most rosszul csináltad.

Hasonló a helyzet a környezetvédelem kapcsán is: hát mit gondolok én, hogy attól jobb lesz a Földnek, hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot? Hogy kisebb lesz a levegőszennyezettség, ha biciklivel járok? Hollin a vegánsága miatt is kap ugyanebből a tőből eredeztethető megjegyzéseket: hát tovább akarsz élni, mint mások? Ugye tudod, hogy ha mézet eszel, nem is vagy igazi vegán?

Őszintén szólva fogalmam sincs, mennyit oszt vagy szoroz az, hogy én mennyire élek környezetbarát módon, de nyilván nem túl sokat. Az viszont biztos, hogy számomra ez egy fontos érték, és jobban érzem magam, ha értékazonosan viselkedek. Ha meg néha megveszem az agyoncsomagolt, a fél világon át ideutaztatott élelmiszert, hát istenem. Majd legközelebb nem veszem meg.

Miközben éljük a mindennapi életünket, óhatatlanul követünk el hibákat. De mégis fontos, hogy legyenek elvek, amikhez próbálunk igazodni, még akkor is, ha nem mindig sikerül. És ha nem sikerül, arra nem lehet az a megoldás, hogy elvetjük az elvet, mondván, hogy az hibás, hiszen teljesíthetetlen. Na és ha az, akkor mi van? Attól még jó, ha van a fejünkben egy elképzelés arról, hogy milyen világot szeretnénk teremteni. Még akkor is, ha az a világ idealista, és csak távolról tudjuk megközelíteni.

Kövess minket itt és Facebookon is, hogy naponta értesülj új cikkeinkről, és gazdagíthasd azokat saját észrevételeiddel, véleményeddel! 🙂